1 °C
tiszta égbolt
2023. november 29., szerda
Taksony

Megerősítve: 3. évadra is visszatér az És egyszer csak

2023. augusztus 23.
25.6101
Mariann profilja, adatai
Mariann
Még 2021 decemberében jelent meg az első És egyszer csak című Szex és New York folytatás, melyben visszatért Carrie, Miranda és Charlotte is, idén érkezett a folytatás és a legfrissebb hírek szerint a stúdió berendelte a harmadik évadot is.
 

Egy ideig biztosan folytatódni fog Carrie Bradshaw története, melyet még 1998-ban ismerhettünk meg a Szex és New York kezdetekor. A franchise több évadot is megélt, valamint érkezett még két film is, ám az alkotók néhány év kihagyást követően úgy döntöttek, hogy újabb esélyt adnak a népszerű szériának.

Az És egyszer csak... első évada nem nyűgözte le a nézőket különösen, ám ennek ellenére idén nyáron érkezett a folytatás, mely már felidézte bennünk a Szex és New York hangulatát, sziporkázott a humorban, no meg persze drámában. A sikereknek köszönhetően az HBO Max berendelte a harmadik évadot, melynek megjelenése kapcsán természetesen semmit sem lehet tudni. A második évad befejező epizódja egyébként holnap, azaz csütörtökön fog debütálni a streaming platformon, melyben egy cameo erejéig visszatér a Samanthát alakító Kim Cattrall is.