#
kep1#Most már a legnagyobb rajongók is fogják a fejüket, ha a legfrissebb sztárhírek éppen Madonnáról szólnak, az énekesnő ugyanis az utóbbi hetekben és hónapokban rendszeresen leégette saját magát.
Legutóbb például a színpadon próbált meg twerkelni egyet, de ami kivillant a ruha alól, arra senki sem volt kíváncsi, hiszen Madonna feneke így 60-hoz közel már kicsit megereszkedett, és messze nem olyan, mint néhány évvel ezelőtt.
Úgy tűnik azonban, hogy a hírességet ez egyáltalán nem érdekli, Madonna ugyanis nemrégiben a Carpool Karaoke vendége volt, ahol James Corden mellett újra rátört a feltűnési viszketegség, és a szokványos autós utazgatás során egyszer csak kicsatolta magát az anyósülésen, és a kocsiban twerkelni kezdett.
Mindez ráadásul a műsor egyik előzeteséből derült ki, így a nézők vélhetően további izgalmas és formabontó pillanatokat is láthatnak majd a teljes felvételen, amelyben Madonna bizonyára csinált még néhány őrültséget.
Doris Kampas: A bámulatos magaságyás - könyvajánló