15 °C
borús égbolt
2025. május 09., péntek
Gergely

MC Hawer még mindig szokja a józan életet

2013. november 20.
2.7641
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Három nappal ezelőtt került ki az elvonóról Koczka Géza, avagy ismertebb nevén MC Hawer, aki az elmúlt évek során olyan súlyos alkoholproblémáktól szenvedett, hogy nagyon sokszor csak a mentősök tudták megmenteni az életét.

A sztár saját bevallása szerint is 23 éven át, reggeltől estig ivott, ám most már hetedik hete teljesen józan, és bár elmondása alapján rendkívül furcsa tiszta fejjel nézni a világot, de rengeteg dolga van, így nem is tud odafigyelni a problémára, hiszen rendbe kell tennie saját életét.

Az egykori mulatós elmondása szerint a kórházi semmittevés után új életre kapott, mióta hazajött folyamatosan pakol, tesz-vesz, barkácsol, szortíroz és érzi, hogy ettől a folyamattól is egyre inkább megkönnyebbül.

Géza tudja, hogy bár az elmúlt hat hét sem volt kellemes, de csak most jön a neheze, hiszen elengedték a kezét, így gyógyult alkoholistaként már csak rajta múlik, hogy mit tesz, ugyanakkor a sztár szerint nem is szabad innia, hiszen olyan gyógyszereket szed, amire alkoholt fogyasztva akár meg is halhat.