27 °C
erős felhőzet
2025. június 01., vasárnap
Tünde

Második gyermekét várja Kirsten Dunst

2021. március 31.
65.6830
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Nagy híreket osztott meg a világgal a minap Kirsten Dunst, az ismert színésznő ugyanis bejelentette, hogy második gyermekét várja Jesse Plemons-szal, akivel 2018-ban örülhettek elsőként a közös gyermekáldásnak.

Sajnos Kirsten azon túl, hogy ismét babát vár, sajnos nem sok extra információt hozott nyilvánosságra, így arról sem beszélt, hogy mivel próbálja meg biztosítani a baba egészségét, hiszen 38 éves kora miatt erre nagyon fontos lesz odafigyelnie.

Kirstent és férjét egyébiránt a Fargo című sorozat, annak is a második évada hozta össze annak idején, majd 2017-ben össze is házasodtak, és 2018-ban meg is született az első gyermekük Ennis név alatt.