Ellie Hatfull egy 27 éves ausztrál nő, aki állítása szerint gyermekkora óta odáig van a fehérneműkért, ezért folyamatosan gyűjti őket, így nem elég, hogy ma már 150 teljes szett büszke tulajdonosa, életében már milliókat költött hobbijára.
Csak idén például már 2600 fontnál jár - ez átszámítva közel egymillió forint -, és furcsa hobbija miatt egy igazi Instagram-sztár lett belőle, hiszen már több mint 40 ezren követik a közösségi oldalon, ahol gyakran napi szinten oszt meg magáról újabb fehérneműs képeket.
Ellie elmondta, hogy erre azért is volt szüksége, mert a munkahelyén nagyon szigorúan veszik az öltözködést, egyszer még egy kilógó melltartópánt miatt is behívatták, itt azonban kiélheti magát, és még tetszik is az embereknek.

How do you deal with it? #harlowandfox #luxurylingerie #silk #lace #fullerbust #instagramproblems
Zöldséges egytálétel