#
kep1#Nemcsak a szülés előtt titkolózott folyamatosan kisbabája kapcsán Eva Longoria, hanem most, hetekkel a pici megérkezését követően sem igazán árasztja el rajongóit képekkel és részletekkel az apróság kapcsán, így premier plánból például még nem is láttuk a gyermeket.
Mindez azért meglepő, mert a kicsi már három hete, hogy megszületett, és a 43 éves színésznő most jutott el addig, hogy az első baba-mama fotót nyilvánosságra hozza, eddig ugyanis csak olyan képek születtek, melyeken a picur egyes testrészei látszódnak.
Az Instagramra feltöltött legfrissebb fotó azonban egy kicsit már merészebben mutatja a kis Santiago Enrique Bastónt, akit bár még mindig csak oldalról láthatunk, de legalább a kis pofijában gyönyörködhetünk egy kicsikét.
A fotó kapcsán érdekesség még, hogy Eva megfáradt arccal, teljes egészében smink nélkül mutatja meg magát, ami tőle meglepően szokatlan, hiszen eddig még a bevásárláshoz is kisminkelte magát.
Megérkezett a Ray-Ban x ASAP Rocky napszemüveg kollekció