23 °C
borús égbolt
2024. július 21., vasárnap
Dániel, Daniella

Luxuskörülmények között utazgat Kapócs Zsóka

2014. június 16.
3.4531
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Meglepően rövid házasságot követően Kapócs Zsóka hivatalosan is elvált Habony Árpádtól, és hogy bánatát enyhítse, a színésznő elhatározta, hogy körbejárja a világot, és közben minden luxust megenged magának.

Zsóka világ körüli útját Ausztriában kezdte, majd átrepült az Egyesült Államokba, jelenleg pedig Szingapúrban élvezi a nyarat.

A színésznő minderről folyamatosan beszámol saját közösségi oldalán is, ahová olyan képeket tölt fel, amelyek alapján igencsak élvezi a luxust, és útinaplója szerint kalandokból sem szenved hiányt.

Mivel Kapócs Zsóka szinte mindent megörökít, ezért például azt is megosztotta a világhálón, hogy jelenleg a Sheraton Towers Hotelben lakik, ahol egy átlagos kis szoba is közel 100 ezer forintnak megfelelő összegbe kerül éjszakánként, de becslések szerint tengerentúli útja is több mint félmillióba került.

Hogy a színésznőnek miből telik arra, hogy luxuskörülmények között utazgasson a világban, azt nem tudni, de az biztos, hogy az Operettszínházzal állandó szerződése van, ahová az ősszel induló új évadra várják vissza őt.