Lizzo egy friss interjúban árulta el, hogy ő és Adele nagyon sokat ittak a díjátadó eseményen, ugyanis több kis flaska piát csempésztek be, amiket szépen el is fogyasztottak az este során. Állítólag azt sem tudták, hogy milyen kategóriákban díjaznak éppen, kissé homályosra sikeredett az este.
Lizzo magának tequilát vitt, míg Adelenak egy kis bort, de a tequila hamar elfogyott, így ráment az énekesnő borára is. Nagyon meglepődött, amikor felhívták a színpadra, miszerint ő viheti haza az egyik nagyobb díjat, de örült neki. Annak pedig még inkább, hogy közös fotón szerepelhetett Beyoncéval és Adelelal.
III. Károly király eladja egyik ingatlanát