A jelek szerint a két híressé most már felvállalja kapcsolatát a nyilvánosság előtt is, hiszen a múlt heti Beyoncé koncertet követően a hétvégén a New York-i divathét egyik eseményén is együtt jelentek meg, majd a US Open döntőjére is együtt érkeztek.
A kétgyermekes Kylie Jenner és a Dűne filmek sztárja, Timothée Chalamet kapcsolatuk elején még tagadták, hogy romantikus szál alakulna közöttük, ám mostanra már nyíltan vállalják szerelmüket. A Beyoncé koncerten többször is látták őket ölelkezni a csókolózni, most pedig a US Open döntőjén végig egymást karolva nézték a meccset.
Kylie és Timothée az egyik VIP páholy leghátsó sarkában foglalt helyet, de így is azonnal kiszúrták őket a paparazzik. Mindketten visszafogottan jelentek meg a sporteseményen, egymáshoz illő fekete összeállításban és napszemüvegben. Szinte végig fogták egymást, csókolóztak is sokat, miközben élvezték az izgalmas játékot.
Friss fotók érkeztek A korona című sorozat utolsó néhány részéből