22 °C
tiszta égbolt
2025. június 17., kedd
Laura, Alida

Kristen Stewart megint lejáratta magát: mezítláb ment végig a vörös szőnyegen!

2018. május 16.
5.2641
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Ismét sikerült az egész világ előtt lejáratnia magát Kristen Stewartnak, az Alkonyat filmek egykori Bellájának, aki hivatalos volt a Cannes-i Filmfesztiválra, azonban ott magas ívből tett a szokásos protokollra.

A rendezvény szabályai ugyanis szigorúan előírják a női látogatók számára, hogy a vörös szőnyegre csak és kizárólag magas sarkú cipőben lehet lépni, illetve abban lehet végigvonulni, ami Kristen számára csak részben sikerült.

A mostanság bugyuta frizuráiról és férfias megjelenéséről ismert híresség ugyanis bár magas sarkú cipőben érkezett az eseményre, azonban a vörös szőnyeg kellős közepén úgy döntött, hogy nem kínozza tovább magát a kényelmetlen lábbeliben.

 

kép' alt=''>

Ezáltal fotósok tucatjai előtt fogta magát, lekapta a cipőjét, és mezítláb rohant be a fesztiválra, ahová egyébként a filmek rangsorolásában résztvevő zsűri tagjaként kapott meghívót.