20 °C
erős felhőzet
2025. június 17., kedd
Laura, Alida

Közel száz beteg tanulón segített egy év alatt a Kórházsuli

2016. május 04.
4.6511
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Egy évvel ezelőtt indította útjára a Telenor a Hipersulival párhuzamosan futó Kórházsuli programot, amelynek részeként önkéntes diákok arra esküdtek fel, hogy segítséget nyújtanak tartósan beteg diáktársaik számára.

Mindehhez pályázatokon vettek részt, digitális tananyagokat állítottak össze, és nyereményekhez jutottak hozzá, amelyeket teljes egészében beteg társaiknak ajánlottak fel, aminek részeként közel száz beteg diákon segítettek kisebb vagy nagyobb formában.

A Kórházsuli részeként olyan digitális és egyben hasznos tananyagok jutottak el a tartósan beteg gyerekekhez, akik ennek következtében lehetőséget kaptak arra, hogy az iskolától távol is megfelelő körülmények között készülhessenek fel az egyes tantárgyakból.

A Kórházsuli programból természetesen nem csak a beteg gyermekek, hanem azok is profitáltak, akik aktív részesei voltak, így Prievara Tibor, a program alapítója így foglalta össze az eddigieket:

Nagyon sikeres volt az elmúlt egy év, és a Telenornak köszönhetően egy olyan támogatóval, partnerrel bővültünk, amely lehetővé teszi számunkra a hosszú távú tervezést, és a dinamikus bővülést.
 

Célunk, hogy a jövőben ötszáz főre bővítsük az elért gyerekek számát, illetve tervezzük egy online iskola beindítását virtuális osztályokkal, akiknek egyszerre lehetne akár különböző tantárgyakból virtuális tanórákat tartani. Ezt személyes mentorálással és digitális tananyaggal egészítenénk ki.
Nagyon sikeres volt az elmúlt egy év, és a Telenornak köszönhetően egy olyan támogatóval, partnerrel bővültünk, amely lehetővé teszi számunkra a hosszú távú tervezést, és a dinamikus bővülést.'>