Újabb hihetetlen történetet hozott nyilvánosságra a NY Daily News magazin, akik arról értesültek, hogy egy kínai férfi közel 15 éven át élt egy síppal a testében, miután 9 évesen, még gyerekként lenyelte az apró tárgyat.
Az aprócska síp azonban nem a gyomrába került, hanem aspirálva a légutakba jutott, amitől állandó légzési nehézségei voltak, és még az alvásban is zavarta, de az orvosok 15 év után végre megtalálták a kis sípot, amit 23 éves korában ki is operáltak belőle.
Liu Yougang saját bevallása szerint az elmúlt 15 év során minden egyes nap érezte, hogy milyen nehézségeket okoz számára a gyermekként lenyelt síp, amitől gyakran még a szemét sem tudta lecsukni, hiszen alvás közben sípoló hangot adott ki, és szinte állandó köhögési ingere is volt a kis tárgytól.
A síp egyébiránt olyan mélyre fúródott a férfi tüdejében, hogy az alsó tüdőlebenyben találták meg.

A keresés egyébiránt azért húzódott el évekig, mert az orvosok korábban a beleiben kutatták a sípot, amit a férfi nem lenyelt, hanem aspirált, vagyis nem az emésztő-, hanem a légzőrendszerébe jutott a kis gyerekjáték.
A sussexi hercegné arról beszélt tiniknek, hogy őt bántják a világon a legtöbbet