13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Kim Kardashian és Pete Davidson a szakításuk óta most először találkoztak

2023. május 02.
30.9261
Mariann profilja, adatai
Mariann
Tavaly májusban még párként jelentek meg a MET Gála vörös szőnyegén, most pedig csak ismerősökként futottak össze a divateseményen - a szakítás óta először -, miután 9 hónappal ezelőtt véget ért a sztárpár kapcsolata.

Kim Kardashian is részt vett az idei MET gálán, ahol a vörös szőnyeges bevonulást követően elkezdett beszélgetni Usherrel, amikor hozzájuk csatlakozott Pete Davidson, aki láthatóan egyedül érkezett az eseményre. Köszöntek egymásnak és váltottak néhány szót, de túl mély beszélgetésbe nem mentek bele.

A pár kilenc hónapig volt együtt, sokáig titkolták kapcsolatukat. Végül azonban szakítottak, aminek az egyik oka a korkülönbség volt, Kim ugyanis 41 éves, míg Pete csak 29. Ráadásul mindketten nagyon elfoglaltak, Kimnek ott vannak a gyerekek is, ezért nem tudták a kapcsolatukat megfelelően ápolni. Állítólag mind a kettőjüknek fájt a szakítás.