22 °C
tiszta égbolt
2025. június 18., szerda
Arnold, Levente

Kiderült, hogy miért lázadnak a tinik

2015. április 29.
1.9511
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#
 

kep1#Minden tinédzser átesik a lázadó korszakán, amit a legtöbb szülő aggodalommal néz végig, azonban egy kaliforniai kutatás bebizonyította, hogy a szülőknek nem kellene problémát csinálniuk ebből, hiszen közvetetten éppen ők az okozói mindennek.

A kutatás során néhány tinédzser agyműködésébe néztek bele alaposabban is a szakemberek, méghozzá MRI vizsgálatok segítségével, miközben a gyerekek szüleikről és barátaikról készült videofelvételeket néztek meg.

Az orvosok azt tapasztalták, hogy a vizsgálatok során az agy központi területe sokkal erősebb reakciókat mutatott abban az esetben, ha a kortársakat mutatták, mint akkor, ha a szülőket, és minél szélsőségesebben nyilvánult meg a lázadás egy kamaszban, annál erőteljesebb volt a hatás.

Az orvosok szerint tehát a tinédzserkori lázadás valószínűsíthetően annak tudható be, mert a kamaszok nagyon nehezen élik meg a szülőktől való elszakadást, és ezzel próbálják meg elnyomni valódi érzéseiket, illetve megkönnyíteni a folyamatot.