A válási dráma közepette a Page Six magazinnak sikerült néhány bírósági dokumentumot megszereznie, melyekből végre sikerült kideríteni, hogy a két híresség második gyermekének mi lett a neve, ugyanis egyikőjük sem árulta el.
A most egyéves baba állítólag a Delphine nevet kapta szüleitől, akit a legtöbb dokumentumban csak D-ként emelgetnek. Sophie Turner és Joe Jonas négy éve házasodtak össze, nem sokkal később született meg első gyermekük, a most hároméves Willa, tavaly nyáron pedig megérkezett a kistesó is.
A pár igyekszik védeni a gyerekek jogait, képeket sem szoktak megosztani a picikről, akik felügyeleti jogáról még nem döntött a bíróság. Sophie és Joe abban megegyezett, hogy amíg nem születik döntés a gyerekek New Yorkban maradnak, itt él mindkét szülő. A következő hetekben megkezdődik az egyezkedés a bíróságon, hogy kinél lesznek elhelyezve a gyerekek.
Friss fotók érkeztek A korona című sorozat utolsó néhány részéből