A pár még 2023-ban melegedett össze és az elmúlt két évben úgy tűnt, hogy minden rendben van közöttük, de a People magazin információi szerint véget ért a kapcsolatuk, miközben továbbra sem szeretnének megosztani információkat magukról.
Rami Malek és Emma Corrin kapcsolata véget ért, akik gyakran próbálták eltitkolni szerelmüket a nyilvánosság előtt, így nem is lehetett őket sokat látni együtt. Az Oscar-díjas színész néhány interjújában meg is említette kedvesét, Em-t, akivel sokszor néztek régebbi filmeket.
Arról egyelőre nincsenek információk, hogy a pár végül miért döntött a szakítás mellett, hiszen sosem osztottak meg túl személyes információkat magukról. A pár kapcsolata egyébként annyira komoly volt már, hogy állítólag közös otthont is vásároltak tavaly, Hampsteadben, London északnyugati részén.
Összeházasodott Kristen Stewart és szerelme, Dylan Meyer