24 °C
borús égbolt
2025. június 18., szerda
Arnold, Levente

Kemoterápiát kapott a férfi, pedig csak meg volt fázva

2018. október 13.
8.1780
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Yilmaz Kiziloglu egy 48 éves török férfi, aki még 2015 februárjában kereste fel az Atatürk Egyetem kórházát, mert napok óta gyenge és lázas volt, mire az orvosok egy alapos vizsgálat után arra a következtetésre jutottak, hogy lymphomától szenved, aminek hatására rögtön megkezdték a kapcsolódó kezeléseket.

A férfi így nagyon erős kemoterápiát kapott, azonban testvére gyanakodni kezdett, így egy orvos barátjával átnézette a leleteket, mire megdöbbenve tapasztalták, hogy Yilmazt három éven keresztül teljesen félrekezelték, hiszen lymphoma helyett csak egy szimpla megfázás durvult el a szervezetében.

 

kép' alt=''>

A férfi ezért most bírósághoz fordult, mert elmondása szerint az orvosok teljesen tönkretették az életét, a kemoterápiától ugyanis elment az ereje, kihullott a haja, így már a gyerekei sem tudnak úgy ránézni, mint korábban, amit nem lehet elegendő kártérítéssel ellensúlyozni.