Sőt a rendezvény során még lányát is próbálta 'eladni'.
Karda Beáta mínusz három kilócskával.
A 63 éves énekesnő bomba formában jelent meg a Nagy Fatál konyhája megnyitóján, ahol szó szerint szét kürtölte a bejárathoz érkezve, hogy sikerült három kilócskát fogynia. Ez elég szép teljesítmény, tekintve arra, hogy már benne van a korban. Bea természetesen készséggel pózolt a fotósoknak.
Az egykori ValóVilágos Tommyboy.
A megnyitót követő vacsoránál az énekesnő összefutott az egykori ValóVilágos Tommyboy-al, aki elárulta éppen most fog válni, így Beáta következő kérdése már az volt, hogy hány éves, mert az ő lánya is éppen szingli és akár össze is jöhetnének. Persze Tommyboy egyenlőre inkább saját dolgaival foglalkozik.
A rendezvény során Müller Attila elszólta magát és úgy tűnik a fiatal Zoéban megtalálta életet szerelmét, hiszen egy kínos kérdést követően nem habozott azt mondani, hogy egyszer feleségül veszi majd párját.
Müller Attila és kedves Zoé!
Jennifer Lopez most egyáltalán nem vágyik kapcsolatra