#
kep1#Ismét az agyára ment valami Kanye Westnek, akiről köztudott, hogy valami súlyos problémája van odafent, amit nagyszerűen alátámaszt, hogy a minap ismét eltűnt a közösségi oldalakról, sőt mi több, ezúttal még csak nem is szólt előzetesen rajongóinak.
Azt persze nem árt kiemelni, hogy a nagy eltűnés előtt rengeteg olyan dolog történt a rapperrel, ami botrányközeli helyzetbe sodorta őt, így például azzal kezdődött az egész, hogy egy félreérthető Twitteres bejegyzésében arról írt: támogatná a rabszolgatartást.
Ha mindez nem lenne elég, Kanye West ismét ellentmondásokba keveredett, amiért szimpátiáját fejezte ki Donald Trumppal kapcsolatban, de új művészneve, a Ye is azt érzékeltette már a minap, hogy valami nincs rendben.
A botrányos hét mellett a közösségi oldalak stoppolásának hátterében azonban nem kizárt, hogy inkább az állhat, hogy Kanye West egy kis nyugalomra vágyik, lévén hamarosan megjelenik soron következő albuma, amihez az utolsó dalt a napokban veszi fel Afrikában.
Mostantól bárki megkóstolhatja hazánk első űrcsokoládéját