Azok a rajongók, akik tavaly nyáron nem lehettek ott a Sziget fesztiválon, most egészen biztosan szomorúak, ugyanis a legfrissebb hírek szerint nem javul a kanadai énekes állapota, az összes koncertjét lemondta, egyelőre nem tudni, hogy mikor rendezik meg a budapesti előadást.
Még tavaly októberben írtunk arról, hogy Justin Bieber egészségi állapota miatt elhalasztja több európai koncertjét, köztük a budapestit is. Most pedig kiderült, hogy az összes JUSTICE WORLD TOUR előadását lemondta, köztük az európai, az ázsiai és az amerikai koncerteket is.
Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen egészségügyi okok miatt kellett minden koncertet törölni. Tavaly bejelentette, hogy Ramsay Hunt-szindróma alakult ki nála, egy ritka betegség, aminek következtében lebénult a fél arca. Szerencsére ezt sikerült legyőznie és augusztusban hazánkban is fellépett a fesztiválon. A rajongók nagyon aggódnak kedvencükért, akinek a jelek szerint sok pihenésre van még szüksége.
Shannen Doherty még nem áll készen a halálra