1 °C
enyhe havazás
2023. december 11., hétfő
Árpád

Június 23. a nemzetközi pink nap, amikor minden a rózsaszínről szól

2023. július 09.
22.1361
Mariann profilja, adatai
Mariann
Minden évben június 23-án ünnepeljük a rózsaszín színt, ezen a napon minden a pinkről szól, idén pedig még nagyobb hangsúlyt kap ez az árnyalat, hiszen hamarosan bemutatásra kerül a Barbie című mozifilm, ám kevesen tudják, hogy régen a kisfiúkat öltöztették rózsaszínbe.
 

Az idei nyár egyik meghatározó színe a rózsaszín, de kevesen tudják, hogy ennek a színnek több jelentősége is van. A Schweppes összegyűjtött négy érdekességet a rózsaszínről, melyet talán kevesen ismertek. Az egyik ilyen, hogy a 19. század közepétől elkezdtek terjedni a színes darabok, ezért ekkor a kislányokat kékbe, a kisfiúkat rózsaszínbe öltöztették. Ennek oka az lehet, hogy a piros az erőt jelentette, a kék pedig a tisztaságot.

A rózsaszín segít az agresszió kezelésében, melyet egy tudományos kísérlet bizonyított, amikor pár cellát pinkre festették és nagyon agresszív, dühös rabokat zártak be. Olykor őrjöngő elítéltek mindegyikének elég volt körülbelül negyedóra ahhoz, hogy lenyugodjanak, sőt, egyetlen erőszakos eset sem történt a rózsaszínűre festett cellákban. A Schweppes eredeti receptjét 1783-ban találta fel Johann Jacob Schweppe, aki ezzel a világon elsőként palackozott szénsavval dúsított vizet. Ezzel a kísérletező hozzáállással jött létre a márka legújabb tagja, a Pink Tonic is.