22 °C
tiszta égbolt
2025. június 20., péntek
Rafael

Jude Law még Rowlinggal is egyeztet, hogy jól eljátssza Dumbledore szerepét

2017. május 01.
8.7091
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Már köztudott, hogy Jude Law lesz a Legendás állatok és megfigyelésük mozifilm folytatásának egyik központi karaktere, hiszen ő játssza el a fiatal Albus Dumbledore szerepét, amit a jelek szerint jobb embernek nem is adhattak volna.

Jude ugyanis a BBC-nek nemrégiben egy interjúban arról beszélt, hogy bár nagyon fél a szereptől, ellenben mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legjobb formáját nyújtsa majd a vásznon.

A színész ugyanis elmondása szerint tisztában van azzal, hogy a rajongóknak határozott elképzeléseik vannak egy adott karakterről - pláne ilyen sok könyv és mozifilm után -, így célja, hogy elsődlegesen nekik megfeleljen.

Ezért is, Jude Law határozottan kiemelte, hogy a jövőben az egyik első dolga az lesz, hogy leüljön J.K.
 

Rowlinggal, és kikérje a véleményét arról, hogy ő maga miként képzeli el a fiatal Albus Dumbledore-t a filmvásznon, ami kezdésnek nem is rossz.