15 °C
enyhe eső
2023. szeptember 24., vasárnap
Gellért, Mercédesz

Jonathan Majors színészt kirúgta az ügynöksége, miután letartóztatták barátnője bántalmazásáért

2023. április 18.
33.2591
Mariann profilja, adatai
Mariann
A színészt a legutóbbi Marvel mozifilmben, A Hangya és a Darázs: Kvantumánia-ban láthatták a nézők, ahol az egyik főgonoszt játszotta, de három hete letartóztatták családon belüli erőszak miatt, most pedig az ügynöksége is megvált tőle.

Jonathan Majors eddig az Entertainment 360 elnevezésű ügynökséggel dolgozott együtt, ők intézték a színész PR vonalát, de a Variety beszámolója szerint a cég megvált a színésztől a letartóztatása után. A 33 éves színészt március 25-én tartóztatták le Manhattanben, kiderült, hogy bántalmazta barátnőjét.

Jonathan természetesen tagadja az ellene felhozott vádakat, jogi csapatának állítólag olyan bizonyítékai vannak, melyek a színész állítását védik. Ha nem tisztázódnak a dolgok a színész körül, akkor valószínűleg a Marvel stúdió is meg fog tőle válni, pedig a későbbi filmekben számítottak Jonathanre, hiszen nagyon fontos karaktert kell eljátszania.