#
kep1#Az egész egy szokásosan szürke, kapkodós reggellel indult annak az anyukának, akinek történetéről még a Mirror magazin is beszámolt, miután a Mumsnet oldalán keresztül osztotta meg nőtársaival, hogy soha ne kössék össze kora reggel egy tangával a hajukat.
Annak ugyanis rossz vége lehet, ő pedig ezt be is bizonyította, hiszen megfeledkezett erről az akcióról, és a bugyival a hajában képes volt elvinni a kislányát az iskolába, majd elmenni a kórházba egy egyeztetésre, aztán egy kávézóba is beült, és csak aztán ment haza.
Ott pedig nagyobbik lánya fogadta óriási hahotázással, lévén csak akkor tudatosult benne is, hogy egész álló nap egy tangával a hajában járkált, ami bizony jól látható és felismerhető is volt egyszerre, így azt kívánta, hogy bár elnyelte szégyenében a föld.
Doris Kampas: A bámulatos magaságyás - könyvajánló