27 °C
kevés felhő
2025. június 16., hétfő
Jusztin

Johnny Depp nem akar Oscar-díjat nyerni

2015. október 22.
1.8301
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Noha minden egyes filmsztár arról álmodozik, hogy egyszer megnyeri majd az Oscar-díjat, avagy a szakma egyik legnagyobb elismerését, Johnny Depp egy kicsit máshogyan van összerakva ezen a téren.

Sokan ugyanis úgy vélik, hogy Fekete mise című filmjében nyújtott teljesítményéért szinte biztos, hogy a színész megkapja a szobrocskát, amire más híresség talán azt reagálta volna, hogy mennyire várja már mindezt, de Johnny más, mint a többiek.

A sztár a BBC újságírójának ugyanis határozottan kijelentette, hogy nem akar magának Oscar-díjat, nem akarja az azzal járó hercehurcát sem, a köszönőbeszédet és egyebeket.
 

Kiemelte, hogy életében már többször is jelölték őt, ami bőven elegendő volt számára.

Johnny Depp a lapnak azzal kapcsolatban is kifakadt, hogy több kritikus is valamiféle visszatéréséről beszél most, márpedig ő nem tűnt el, nem halt meg, ugyanazt csinálja, mint a korábbi filmjeiben.