A Star Wars filmek egyik népszerű színésze nemrégiben egy interjúban mesélt arról, hogy milyen az ideális partner számára, mind külsőleg, mind pedig belsőleg, ami meglepte a rajongókat.
John Boyega már 30 éves és úgy tűnik benőtt a feje lágya, ugyanis a rádiós interjúban elárulta, hogy fiatalabb korában szinte csak a kinézet számított ha partnerről volt szó, ám ez mára már megváltozott.

Randizási tanácsokat kért Orlando Bloomtól és Robert Downey Jr. színésztől is. Most már inkább a barna bőrű és kissé teltebb hölgyeket kedveli.
A színész elárulta, hogy szülei már 25 éve élnek boldog házasságban és ő is ezt a kapcsolatot keresi, egy olyan nőt, akivel tényleg évtizedekig együtt lehet. Egyelőre ezt a társat nem találta még meg John, de előtte az élet.
Ők lesznek a készülő Off Campus sorozat adaptációjának szereplői