Az alvásminőség szempontjából úgy tűnik, hogy nem túl szerencsés az sem, ha túl keveset keresünk, de megdöbbentő módon az sem, ha túl gazdagok vagyunk, egy amerikai kutatás ugyanis bebizonyította, hogy a két véglet rossz alvást eredményez.
Az egészséges felnőtteknek az amerikai kutatók szerint 7-9 órát kellene aludniuk azért, hogy állapotukat megőrizzék, ezt a szintet azonban a több mint 35 ezer megvizsgált háztartásban a leginkább azok tudták teljesíteni a statisztikák szerint, akik átlagos fizetéssel rendelkeztek.
A túl szegények vagy a túl gazdagok ugyanis bár lenne rá idejük, mégsem tudnak 6 óránál többet aludni.

Ezek után már nem túl megdöbbentő, hogy kevesebbet alszanak az átlagosnál a híres emberek vagy a gazdag politikusok, most már csak azt kellene kideríteni, hogy vajon miért?
Jennifer Lopez most egyáltalán nem vágyik kapcsolatra