4 °C
borús égbolt
2025. február 14., péntek
Bálint, Valentin

Jessica Alba hivatalosan is megerősítette, hogy 17 év után véget ért a házassága

2025. január 17.
8.6511
Mariann profilja, adatai
Mariann
Már egy ideje sejteni lehetett, hogy nincs minden rendben a színésznő és férje, Cash Warren között, most pedig hivatalosan is megerősítették a hírt, miszerint 17 év házasság után véget ért a kapcsolatuk, ezzel új fejezet kezdődik a híresség életében.

Jessica Alba közösségi oldalán egy rövid közleményben tudatta a világgal, hogy véget ért házassága Cash Warrennel. A színésznő elmondása szerint egy új fejezet kezdődik az életében, évek óta az önmegvalósítás és az átalakulás útján jár. A pár barátságban vált el egymástól és a gyerekeket is közösen fogják nevelni.

A színésznő 20 évig volt együtt a férjével, 2008-ban házasodtak össze, ez idő alatt pedig három közös gyermekük született: Honor (16), Haven (13) és Hayes (7). Alba egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy egy ideje már csak szobatársak a férjével, inkább barátok, mint házastársak.