24 °C
tiszta égbolt
2025. június 22., vasárnap
Paulina

Jeremy Clarkson a halált várta, amikor koronavírusos lett

2021. január 05.
56.2071
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#
 

kep1#Meglepő nyilatkozatot tett Jeremy Clarkson, az ismert brit televíziós személyiség, aki egy interjúban elmondta, hogy karácsonykor ő is átesett a koronavíruson, és őszinte szavai alapján egy könyvvel a kezében várta a halált.

Merthogy rá minden tekintetben potenciális veszélyt jelentett a vírus, hiszen mint fogalmazott, 60 éves és elhízott, miközben elszívott már legalább félmillió cigarettát, a vírustól pedig kétoldali tüdőgyulladása lett, így felkészült rá, hogy neki is mennie kell.

Mint elmondta, elővett egy könyvet, és az ágyában fekve várta a végzetét, de végül párjával és gyermekeivel közösen addig pihentek, míg megszabadultak a vírustól, azt azonban nem mondaná, hogy most teljesen helyrejött.