29 °C
szórványos felhőzet
2024. július 13., szombat
Jenő

Itt a világ első tetoválása, amelyik hangot is ad

2017. május 11.
7.5301
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
AlicE profilja, adatai
AlicE
Tetoválásokkal ma már majdnem mindent meg tudunk örökíteni magunkon, így bár mozgóképeket még talán nem, ellenben Nate Siggard, egy Los Angeles-i tetoválóművész megalkotta a világ első olyan mintáját, ami hangot is tud közvetíteni.

Az esetről a Daily Mail számolt be, akiknek Nate elmondta, hogy éppen a barátnőjének készített egy mintát, amikor az felvetette, hogy milyen jó lenne, ha nemcsak kutyáját, hanem annak ugatását is rögzíteni tudnák.

A tetováló fejéből ekkor pattant ki a forradalmi ötlet, aminek az első lépése az volt, hogy először rögzítették a kutya hangját.

Mint ismert, minden hangnak van egy teljesen egyedi hanghulláma, amit grafikusan is le lehet követni, így a kutyaugatás mintáját csak egyszerűen felvarrta párja kezére, és egy speciális mobilalkalmazás, a Skin Motion segítségével, a kamerán keresztül lejátszhatóvá vált a feltetovált hangminta. Hallgasd meg te is, hogy miként működik ez az egész: