Az Instagramon idézte fel egyik leghíresebb szerepét Glenn Close, aki úgy döntött, hogy ismét beöltözik Szörnyella de Frásznak, a 101 kiskutya főgonoszának, azonban nem azért, mert esetleg folytatást kapna a Disney legendája.
Glenn részben kedvtelésből, részben egy halloweeni jótékonysági esemény miatt döntött úgy, hogy kosztümöt vesz, és őszintén szólva a végeredmény egészen kiábrándítóra sikerült minden tekintetében, hiába áll a háttérben nemes cselekedet.
Annak ellenére is, hogy Glen állítólag teljesen maga készítette a ruháját, ezáltal csak a parókát vette a boltban, minden mást megoldott magának otthoni körülmények között, ami meg is látszik a végeredményen.

I?ll be sure to post an invitation when I can. These pictures and video were shot by Seonaid ?Sho? Campbell. HOMEMADE CRUELLA: Chopstick painted red = cigarette holder. Wig?online Red gloves with black nails = black gloves with nails under red gloves with cut off tips Leopard scarf=silk long Johns Dalmatian puppy ears= local Halloween store Coat = wardrobe from my movie The Wife Makeup: Didn?t have a really pale base so I tried baby powder. Looks weird on the side of my face. Not a rousing success. Also needed a liquid eyeliner...next time.
Megjelent Khloé Kardashian új, fehérjében gazdag pattogatott kukoricája