22 °C
tiszta égbolt
2025. június 21., szombat
Alajos, Leila

Ismét milliókra perlik Justin Biebert

2016. május 18.
4.4171
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#
 

kep1#Újabb jelentős botrány körvonalazódik Justin Bieber körül, amelynek részeként a hírességnek most nagyon komoly összegekkel lehet soványabb a bankszámlája, de korábbi botrányai után most egy meglepően piti dologért.

Justinnak ugyanis ezúttal szerződésszegésért kell bíróság előtt felelnie, ami egészen pontosan egy tavaly augusztusi vétsége miatt történt, amikor alig néhány órával a kezdés előtt visszamondott egy koncertet Montreálban.

Az énekes már akkor jelezte, hogy nem jó dolgában döntött így, hanem azért, mert a koncert szervezője nem tartotta magát a lefektetett feltételekhez, és bár a 250 ezer dolláros előleget valóban felvette, a maradék közel 200 ezer dollárt nem, az ugyanis a koncert teljesítéséért járt volna neki.

Sőt mi több, most a szervezők úgy döntöttek, hogy beperlik Justin Biebert a történtek miatt, ennek megfelelően lényegesen nagyobb összeget követelnek tőle az általuk adottnál, hiszen több mint 650 ezer dollárt szeretnének kapni az énekestől, ami több mint 180 millió forintnak megfelelő összeg.