15 °C
erős felhőzet
2025. május 11., vasárnap
Ferenc

Íme egy pár, ahol a feleség engedélyezte a férj hűtlenségét

2016. május 24.
4.9251
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
AlicE profilja, adatai
AlicE
Egy újabb elképesztő történetet hozott nyilvánosságra a Daily Mail magazin egy párról, amelynek hölgytagja engedélyezte férjének, hogy az ő beleegyezésével megcsalhassa őt, neki ugyanis a szülést követően teljesen elment a kedve a szexualitástól.

Amy Jones azonban nem akarta elveszíteni férjét, és nem akarta azt sem, hogy kapcsolatuk rovására menjen mindez, így megengedte párjának, hogy lefeküdjön más lányokkal, de azzal a feltétellel, hogy ő is tudni fog róla, sőt áldását kell adnia az aktusra, és utána meg kell ismernie minden részletét.

A férj először nem igazán akarta elfogadni Amy őrült ötletét, de végül belement az egészbe, sőt mi több, ma már mindez csak a múlt, az egyéves kicsapongást követően ugyanis újra minden a legnagyobb rendben van kettejük között, a történteket pedig egy szükséges lépésnek tartják, máskülönben ugyanis kapcsolatuk talán megsínylette volna a szexmentes időszakot.


kép' alt=''>