26 °C
erős felhőzet
2025. június 17., kedd
Laura, Alida

Ilyen, amikor egyetlen kecske megőrül és rettegésben tart egy egész áruházat

2016. december 06.
7.4691
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#
 

kep1#Kis túlzással hihetetlen esetről számoltak be az észak-írországi Carrickfergus egyik üzletének dolgozói és vásárlói, akik közel egy órán át nem mertek kimenni a boltból, mert előtte egy őrült kecske randalírozott.

Az eset december 3-án történt, amikor a bolt előtt váratlanul megjelent egy felbőszült kecske, és dörömbölni kezdett a bejáratnál, így felágaskodott, és többször is feltette a mellső lábait az üvegajtóra, miközben lökdösve próbált bejutni a boltba.

Hogy mit szeretett volna venni, az nem derült ki, a bolt dolgozói ugyanis inkább közel egy teljes órára bezárták az üzletet, mert annyira féltek a kecskétől, aki az utcán is potenciális veszélyforrást jelentett, így felugrált autókra és emberekre, akik közül rengetegen még csak a televízióban láttak ilyen állatot.

Nem úgy a nap névtelen hőse, aki bizonyára falun nevelkedhetett, hiszen a közel egyórás horrornak egy férfi vetett véget, aki egyszerűen odasétált a kecskéhez, megfogta a szarvát, majd elvezette onnan az állatot, akinek sorsáról sajnos nem tudunk többet.