A Luxemburgi Egyetem kutatói egy Brazíliában elvégzett kísérlet során bebizonyították, hogy miként fejleszthetjük gyermekünk képességeit már egészen kicsi korban ahhoz, hogy ne legyenek gondjai az iskolában, illetve okosabb legyen, mint az átlag.
A kutatás során bizonyítást nyert, hogy az úgynevezett munkamemória a gyermekek tanulmányi eredményeit tekintve - olvasás, számolás és így tovább - kiemelkedően fontos szerepet játszik.
A kutatás során bizonyítást nyert, hogy az úgynevezett munkamemória a gyermekek tanulmányi eredményeit tekintve - olvasás, számolás és így tovább - kiemelkedően fontos szerepet játszik.
Ez a képesség lényegében egy rövidtávú emlékezet, ami csak néhány másodpercig tárolja és manipulálja az információkat, és lényegében abban segít a gyermekeknek, hogy az adott pillanatban kizárják a külvilágot, és csak feladatukra koncentráljanak.
A vizsgálatok során több mint 100 iskolás korú gyermeket vettek górcső alá a szakemberek, akiknél elsősorban a kognitív folyamatokat vizsgálták, amelyekkel szabályozhatjuk gondolatainkat vagy cselekedeteinket, illetve tároljuk az egyes információkat.
A felmért eredmények alapján az orvosok arra jutottak, hogy minél magasabb volt a gyermekek munkamemóriája, annál jobban teljesítettek a tanulásban, legyen szó akár matematikáról, akár olvasásról, akár helyesírásról.
Ha tehát gyermekünk nehezen olvas, koncentrációs zavarai vannak, vagy csak egyszerűen nehezebben tanul, mint az átlag, nem kell kétségbe esnünk, a kutatók szerint mindössze fejlesztenünk kell a munkamemóriát, amit főként a rövid távú emlékezet stimulálásával és koncentrációs feladatokkal érhetünk el.
Ozzy Osbourne már nem tud járni, a Black Sabbath utolsó koncertjén azért ott lesz