A járványhelyzet ellenére sem marad el a 2018 óta hagyományosan megrendezett salgótarjáni SalGO jótékonysági akadályfutó verseny, melynek résztvevői idén a városban és annak környékén élő autisták megsegítéséért ügyeskedhetnek egy kicsit az Abigél Közhasznú Egyesület közbenjárásával.
A helyszín ezúttal is különféle távokat és akadályokat kínál majd az érkezőknek, akik egyedül és csapatban is indulhatnak, de lesz külön gyerekeknek szóló szakasz is.
A helyszín ezúttal is különféle távokat és akadályokat kínál majd az érkezőknek, akik egyedül és csapatban is indulhatnak, de lesz külön gyerekeknek szóló szakasz is.
A verseny nevezéshez kötött, az így befolyt összegek kerülhetnek a kérdéses egyesülethez a környéken élő autisták életkörülményeinek javításáért.
A befolyó összegből a szervezet egy olyan központ megnyitását tervezi, ahol az autisták teljesen önálló életet élhetnének, amihez minden anyagi segítség jól jön, így a helyszínre csak nézőként érkezők is támogathatják a kezdeményezést, noha lesznek a versenyen felül színpadi programok, edzések, véradás, de még masszázs is.
Megérkezett a Ray-Ban x ASAP Rocky napszemüveg kollekció