25 °C
erős felhőzet
2025. április 30., szerda
Katalin, Kitti

Idén is szigorúak a Konyhafőnökök!

2015. április 19.
2.3981
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
A héten indult az RTL Klub A konyhafőnök című műsorának második évadja, ahol ismét tehetséges, de amatőr séfek bizonyítják be, hogy érdemesek a konyhafőnöki címre.

A zsűri tagjai természetesen idén is szigorúak és kritikusak a szakácsokkal szemben.

Izgalmasan indult a héten A konyhafőnök, ugyanis egyből az első adásban Domi visszautasította a védettséget jelentő továbbjutást és legnagyobb riválisának, Áginak nehezítette meg a feladatot. Ági végül könnyedén vette az akadályokat, így ő is és Domi is magabiztosan jutott tovább. A héten érkezett még egy női séf, Ljubov személyében, aki úgy tűnt nagyon ügyesen főz.

A pénteki napon a középdöntőbe jutás volt a cél, így nem egy, hanem egyből két embernek kellett elhagynia a konyhát. Végül Ági és Domi jutott párbaj nélkül a középdöntőbe, míg Ljubovnak párbajoznia kellett. Végül egy jól elkészített csokimousse-al sikerült továbbjutnia.