13 °C
szórványos felhőzet
2025. május 10., szombat
Ármin, Pálma

Idén is lesz Strandok Éjszakája

2015. július 24.
1.9251
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#A nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezi a Magyar Fürdőszövetség a hazai fürdők többségében a Strandok Éjszakája elnevezésű rendezvényt, aminek keretein belül éjszakai nyitva tartással és színes programokkal kedveskednek majd a kiválasztott helyszínek.

A kezdeményezés évente több mint 50 ezer embert mozgat meg országszerte, így idén is hasonló aktivitásra számítanak a szervezők, akik ezúttal július 31-re, péntek éjszakára tűzték ki az esemény időpontját.

A Strandok Éjszakája olyan népszerű, hogy tavaly már hatvannál is több magyarországi fürdő csatlakozott hozzá, és mivel a kínálat évről-évre egyre nagyobb, sőt színesebb is, ezért idén is helyszín függvényében találkozhatunk élőzenei koncertekkel, habpartival, tematikus estekkel, de akár vízi diszkóval és lézershow-val is.

Hogy idén pontosan melyik fürdő vesz majd részt a Strandok Éjszakáján, arról az adott intézmény, vagy a Magyar Fürdőszövetség honlapján lehet tájékozódni.