-3 °C
enyhe havazás
2025. február 18., kedd
Bernadett

Idén 2500 forintos főétel is lesz a Sziget Fesztiválon

2023. május 09.
30.2231
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Idén ismét hatnapos lesz hazánk legnagyobb zenei fesztiválja a Sziget, mely több újdonsággal is várja majd augusztus 10 és 15 között a fesztiválozókat, lesz 2500 forintos budget food is, valamint teljesen új mellékhelyiségek.

A tavalyi visszatérést követően idén is igazi sztárfellépők lesznek a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán, hiszen korábban már bejelentésre került többek között Billie Eilish, Imagine Dragons, Florence + the Machine valamint David Guetta. A zenei fellépők mellett több újdonsággal is várja majd az érdeklődőket a rendezvény, ahol a tavalyi dekoráció hiányt idén orvosolni fogják. Ahogy a hatalmas port is, hiszen az előző évben sokan panaszkodtak a fesztivál területén uralkodó porfelhőre. Idén igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy minimalizálják ezt a kellemetlenséget.

Az inflációt valószínűleg itt is érzékelni fogja mindenki, de a szervezők kötelezik idén a vendéglátó egységeket, hogy mindenhol legyen elérhető egy 2500 forintos főételnek megfelelő úgynevezett "budget food". Így talán emberibb árakon lehet majd egyet ebédelni a Szigeten. Természetesen a vegán egységek is szép számban lesznek. Megújulnak a vizes blokkok is, eltűnnek a ToiToi WC-k helyüket egy modernebb és vélhetőleg tisztább helyiségek fogják átvenni.


A szervezők 2023-ban is nagyjából 100 ezer külföldi vendégre számítanak a hat nap alatt, valamint egy kicsivel több magyar vendégre. Tavaly először fordult elő sok év után, hogy a hazai fesztiválozók többen voltak, mint a külföldiek és ez a tendencia idén is várható lesz. Az elővételes jegyek és bérletek szépen fogynak, a pénteki, szombati és keddi napra lassan már teljesen elfogynak a jegyek érdemes tehát minél előbb beszerezni őket. Továbbra is a K-híd utáni belső területen lesz a Sziget bejárata és megmarad a tavaly bevezetett beengedő rendszer.


Elképesztő zenei felhozatal lesz ismét a Sziget fesztiválon, de a kulturális programok sem maradnak el. Minden nap színes élményekkel gazdagodhatnak majd a fesztiválozók a számos helyszínen. A Global Village színpadára ezúttal is a világzene legjobbjai kaptak meghívást. Indiából érkezik majd a Circus Raj lélegzetelállító produkciója. A Magic Mirrorban idén 23 órakor a brit Queenz nyűgözi le a látogatókat, amelynek királynői egyszerre fogják kitáncoltatni és kiénekeltetni mindenkiből még a lelket is.