25 °C
erős felhőzet
2025. június 17., kedd
Laura, Alida

Hugh Grant kiállt Harry herceg döntése mellett

2020. január 16.
19.1721
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#
 

kep1#Alaposan megosztotta a világot és az alattvalókat Harry herceg és Meghan hercegné döntése, akik úgy határoztak, hogy maguk mögött hagyják a királyi családot, döntésükről pedig Hugh Grant szólalt meg talán elsőként a hírességek közül.

A színész pedig meglepő módon nem támadni akarta a hercegi párt, éppen ellenkezőleg, inkább elmondta, hogy kifejezetten megérti, hogy Harry és Meghan miért döntöttek így, és maximálisan kiáll a páros döntése mellett.

Hozzátette, hogy annak idején a bulvármagazinok és az újságírók miatt kellett meghalnia az anyjának, és most ugyanez kezdődött el a feleségével szemben is, ezért Harry jól tette, hogy a sarkára állt, és a családja védelmében meghozta ezt az óriási döntést.