A jobb és a bal kéz megkülönböztetése sokak számára olyan egyértelmű, minthogy az ég kék, a fű pedig zöld.
A Queen Egyetem munkatársai azonban egy friss kutatásban rácáfoltak erre, hiszen eredményeik szerint még a diplomás végzettségű emberek között is rengeteg olyan van, akiknek gondolkodniuk kell, hogy melyik a jobb és a bal kezük.
A kutatást végző Dr. Gerard Gormley szerint a belfasti egyetemen dolgozó professzoroknak például az ötöde nem tudja megkülönböztetni a bal kezét a jobbtól, és lényegesen rosszabb a helyzet a hallgatók körében, akiknek negyedük elgondolkozott azon, hogy melyik kezük pontosan melyik is.
A professzor szerint noha az eredmény meglepő, korántsem különös mindez, hiszen a jobb és a bal kezünk megkülönböztetése egy rendkívül összetett neuro-pszichológiai művelet, amelynél magasabb rendű agyi funkciókat kell alkalmaznunk.
Ki gondolná például, hogy ilyenkor az érintéssel, a hanggal, a látással, a nyelvvel és a memóriával kapcsolatos funkcióinkat egyszerre kell aktiválnunk, mindezt ráadásul a másodperc törtrésze alatt, a helyzetet pedig tovább nehezíti a tükörkép effektus is.
Megérkezett a Ray-Ban x ASAP Rocky napszemüveg kollekció