Hihetetlen és egyben rendkívül ritka betegségtől szenved egy mindössze 17 éves amerikai tinédzser, aki azonnal súlyos allergiás rohamot kap abban az esetben, ha víz éri a bőrét.
A probléma olyan ritka, hogy 230 millió emberből egyet érint, az acquagenic urticaria, avagy a vízallergia lényege pedig, hogy amint az illető testét víz éri, azonnal vörös és viszkető foltok lepik el az egész testét.
Alexandra Allen is ettől szenved, és legnagyobb bánata nem is az, hogy ezzel a szörnyűséggel kell együtt élnie, hanem az, hogy eredetileg tengerbiológus szeretett volna lenni, azonban betegsége miatt a legnagyobb álmától el kellett búcsúznia.
Allen 12 éves volt, amikor először jelentkeztek nála a tünetek egy családi vakáción, amikor a szálloda úszómedencéjében való úszkálás után égető és fájdalmas vörös foltok jelentkeztek rajta.

Akkor még szülei és orvosai is úgy vélték, csak egyszeri probléma volt, azonban később már minden alkalommal, amikor vízzel érintkezett, előjött a fájdalmas elváltozás.
A lány szerint a vizsgálatok során szinte kínozták őt, mert az orvosok kísérleteztek rajta, és ez leírása szerint olyan volt, mintha csiszolópapírral dörzsölték volna a bőrét. A lány ebből kifolyólag hetente három alkalommal, legfeljebb fél perc alatt végzi el általános tisztálkodását, mert gyakrabban és hosszabb időintervallumban elmondása szerint olyan érzése lesz, mintha savban lubickolna.
Zöldséges egytálétel