22 °C
tiszta égbolt
2025. június 18., szerda
Arnold, Levente

Hétvégén ismét Generali Gyerek Sziget

2016. május 31.
4.6040
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Idén már 15.
 

alkalommal nyitja meg kapuit a Generali Gyerek Sziget, mely hazánk legnagyobb ingyenes családi rendezvénye. Most hétvégétől minden júniusi szombaton és vasárnap több tucat változatos program szórakoztatja majd a látogatókat a Hajógyári-szigeten. Június 4-én és 5-én is már színes programok várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

Már tizenöt éve minden júniusban megnyitja kapuit a kicsik legkedveltebb rendezvénysorozata, ahol minden hétvégén izgalmas, változatos programok várják őket a Generali Gyerek Szigeten. Most szombaton és vasárnap, azaz június 4-5-én a színpadon lép fel az új lemezzel jelentkező Bogár muzsika zenekar, de érkezik majd idén először a Hahó Együttes, akik szintén új albummal jelentkeznek.

Természetesen a kicsik kedvence, Halász Judit sem maradhat ki majd a koncertekből, valamint az évek óta visszatérő Makám együttes. Vasárnapi programok között lesz táncház és az Aranyszamár Bábszínház Az erdők könyve című előadással. A rengeteg koncert és színházi előadások mellett több száz program található majd meg: a Zuglói Önkéntes Tűzoltóság támogatásával kipróbálhatják a gyerekek, milyen egy tűzoltóautó.


Idén egy újabb helyszínnel is bővült a Gyerek Sziget, méghozzá A Kalózok Szigetével, ahol megannyi élmény várja a gyerekeket. De lesz Történelmi Játszótér és Gyerek Paradicsom, de emellett lesznek kalandparkok, ugrálóvárak, sportprogramok, bohóc cirkusz és artista tanoda, kézműves foglalkozások, Kutyaház, Állatsimogató, Baba Játszóház.