11 °C
borús égbolt
2025. május 10., szombat
Ármin, Pálma

Helena Bonham Carter és Tim Burton szakított

2014. december 24.
1.8541
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
A Harry Potter-ből ismert színésznő és híres rendező férje a legújabb hírek szerint, 13 év együttlét után szakított, de eddig is külön házban éltek.

A párnak két gyermeke is született, akiket ezután is megosztva nevelnek.

Nem csak párként működtek jól, hanem számos kasszasiker filmben dolgoztak együtt, azonban most úgy tűnik mégis különválnak útjaik. A pár sosem házasodott össze, így az elválás sokkal könnyebb lesz számukra. Egy, a családhoz közel álló személy elmondta, hogy Helena és Tim barátságban váltak el és továbbra is közösen fogják nevelni a gyerekeket.

A 13 év együttlét alatt nem aludtak mindig együtt, ugyanis még 2010-ben panaszkodta el Helena, hogy külön alszanak, mert Tim nagyon horkol. A közeli barát kérte az újságírókat, hogy tartsák tiszteletben Timék magánéletét és a gyerekekét is ez idő alatt.