Továbbra sem hagyják békében nyugodni Zámbó Jimmy-t, akinek halála még mindig egy óriási rejtély, és most úgy tűnik, hogy az a nagy port kavart hír sem volt igaz, amit tavaly Hulé Éva hozott nyilvánosságra, aki saját bevallása szerint szemtanúja volt az egykori tragédiának.
Mint ismert, Éva botrányos és hangzatos kijelentéseket tett azzal kapcsolatban, hogy ami egykoron a híres énekessel történt, az mind Edit felelőssége volt.
Mint ismert, Éva botrányos és hangzatos kijelentéseket tett azzal kapcsolatban, hogy ami egykoron a híres énekessel történt, az mind Edit felelőssége volt.
Nemrégiben azonban kiderült, hogy mindez csak ámítás volt a tavaly áprilisban elhunyt Hulé Éva részéről!
Az ügyben ugyanis nemrégiben végre megszólalt Csepel egykori rendőrkapitánya, aki szintén jó barátságot ápolt Jimmy-vel, és elmondta, hogy Hulé Éva az eredeti jegyzőkönyv szerint nem volt bent a szobában a végzetes pillanatban, így nem láthatta az eseményeket, mert már éppen a lépcsőn tartott lefelé.
Az egykori rendőrkapitány szerint Éva neki mindig és többször is azt mondta, hogy aznap este Jimmy és Edit valóban vitatkoztak egymással, ami részben dulakodássá alakult át, és eközben sült el valamilyen formában a fegyver, de azt sosem állította senki sem, hogy az asszony lőtte volna le saját férjét.
Így érheted el nyárra a hőn áhított beach body-t - tippek életmódváltáshoz