Noha az utóbbi pár évben nem sokat hallhattunk a grimaszairól és aprócska termetéről ismert Verne Troyerről, az idén már 46 éves színész azonban a legfrissebb hírek szerint továbbra is él és virul, sőt mi több, híresen nagy étvágya sem hagyta el.
A mindössze 81 centis sztárt ugyanis a Mirror magazin riporterei nemrégiben egy Los Angeles-i parkban látták falatozni, ahol az apróság éppen egy óriási, legalább 30 centis szendvicset próbált elfogyasztani, ami igencsak merész vállalkozás egy ilyen kis ember számára.
A lesifotók alapján egyébiránt Troyer újra a régi fényében pompázik, ezáltal a jelek szerint annyira összeszedte magát, hogy már híresen nagy étvágya is visszatért, így talán nem kizárt, hogy hamarosan egy újabb sikerprodukcióban is szerepet kap a közelmúlt középkategóriás alkotásai után.
Mint ismert, a svájci származású sztár olyan filmekben alakított nagyot, mint a Kicsikém - Sir Austin Powers 2, de feltűnt a Harry Potter és a bölcsek kövében, valamint a Doctor Parnassus és a képzelet birodalmában is, legutóbbi alkotása, avagy a Legend című horror azonban nem hozott számára túl nagy áttörést.
kép' alt=''>

Megújul a Sziget, számtalan új helyszínnel és programokkal bővül a hazai fesztivál