Ismét gyermeket vár Jessica Simpson - jelentette be mindezt a híres énekesnő saját Instagramján, ahol az egész világnak megmutatta hatalmas pocakját, mely alapján már bőven elhagyta a második trimesztert.
Jessica számára nem ismeretlen állapot ez, hiszen a sztárnak már két gyermeke van Eric Johnsontól, akivel már négy éve alkotnak egy párt, illetve egy nagy családot, azonban ez a család nemsokára újabb taggal bővülhet.
Sőt mi több, már azt is megtudtuk, hogy kisfiú vagy kislány érkezik Simpsonékhoz, nem sokkal a nagy hír bejelentését követően ugyanis Jessica egy újabb képet posztolt az Instagramon, melyen két nagyobb gyermeke vezeti fel az új jövevény érkezését.
Ebből a rózsaszín lufik, és a hozzá írott szöveg alapján kiderül, hogy Jessica Simpson kislányt vár, de hogy az apróság mikor születhet meg, azt egyelőre nem osztotta meg a világgal.

We couldn?t be happier to announce this precious blessing of life.
Doris Kampas: A bámulatos magaságyás - könyvajánló