Óriási botrányt kavart a hazai sztáréletben Bálint Antónia nemrégiben megjelent könyve, amelyben alaposan kitálalt magánéletéről és volt kapcsolatairól - a legtöbb forrás szerint csak és kizárólag a siker és az anyagiak érdekében.
A célpontok között volt többek között Hajdú Péter is, aki olyannyira szívére vette Toncsi őszinteségét, hogy maga is kifakadt saját Facebook oldalán, és bár nevet nem említett ebben a hirtelen bejegyzésben, ám a később törölt posztból egyértelműen kiderült, hogy az egykori szépségkirálynőről szól.
Hajdú Péter kifakadásában felvetette, hogy vajon etikus lenne-e, ha ő is írna egy könyvet arról, hogy egy nőnél milyen hatása van az alkoholizmusnak? Netán arról, hogy a kérdéses nő esetében nem bírta elviselni a reggelente terjengő alkoholszagot, de nem akarta elhagyni sem, mert félt, hogy kárt tesz magában? Péter szerint ez nem az ő stílusa!
Toncsi és Péter románca 2005-ben kezdődött, és nagyjából egy évig tartott, ám Antónia könyvében úgy emlékszik vissza erre az időszakra, hogy ciki volt Péterrel járni.

Az egykori szépségkirálynő természetesen cáfolta, hogy valaha is lettek volna italproblémái, rendben van az élete, ugyanakkor Sarka Kata gusztustalannak tartja, hogy Antónia azzal próbál pénzhez jutni, hogy belerondít mások nyugodt családi harmóniájába.
Khloé Kardashian bevallotta, hogy arcfeltöltésen esett át