20 °C
kevés felhő
2025. június 19., csütörtök
Gyárfás

Gyermeket szeretne örökbe fogadni Miley Cyrus és Liam Hemsworth

2017. január 06.
9.7471
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#
 

kep1#Habár tavaly már azt hittük, hogy Miley Cyrus teljesen megjavult és megváltozott Liam Hemsworth mellett, a karácsonyi Instagramos bejegyzésekből azonban kiderült, hogy a vér nem vált vízzé.

Most azonban mégis meg tudott lepni minket a kissé flúgos énekesnő, a legfrissebb sztárhírek szerint ugyanis a fiatal páros annyira komoly elhatározásra jutott, hogy idén szeretnének saját családot alapítani.

Ez persze nem azt jelenti, hogy saját babát akarnak maguknak, ellenben a szerelmesek szeretnének örökbe fogadni egy gyermeket, amelynek komolyságát az OK Magazin szerint az is jelzi, hogy Miley és Liam állítólagosan szilveszter éjjelén titokban összeházasodott egymással.

A pár egyik közös ismerőse a lapnak elmondta, hogy miután Miley Haitin járt, és ott segített néhány rászoruló gyermeken, teljesen megváltozott az élete, sőt mi több, ott határozta el, hogy ő maga is szeretne magának egy kisbabát.