29 °C
tiszta égbolt
2024. július 20., szombat
Illés

Gryllus Vilmos és sok újdonság a Generali Gyerek Sziget második hétvégéjén

2019. június 06.
6.1851
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Második hétvégéjéhez érkezik szombaton a Generali Gyerek Sziget, ahol ezúttal is változatos programok és elfoglaltságok várják a Hajógyári-szigetre látogató kicsiket és nagyokat, ahol a szombati nap sztárvendége maga Gryllus Vilmos lesz.

Vasárnap ezt a pozíciót a Veronaki, vagyis Tarján Veronika és zenekara veszi majd át a Mosó Masa Mosodája megéneklésével, akik mellett természetesen egy sor visszatérő és friss elfoglaltság is várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

Lesznek artisták, légvárak, bringás kalandpark, 3D tollak, de várható gólyalábas utcaszínház, miközben utoljára tesztelhetik erejüket a gyerekek a Gladiátor Run akadálypályán, aki pedig varázslatra vágyik, annak ott lesz Karamella Cirkuszvilága.